Tavasz volt, s életem egyik legszebb éve, 1997. A munkahelyemen szépen kapaszkodtam felfelé a szamárlétrán, pedig alig dolgoztam ott másfél éve. Igaz szorgalmas voltam, de nem azért mert törtettem mindenáron előre, hanem mert (akkor még) imádtam amit csináltam. Valami irattal rohantam be éppen az egyik kolléganő irodájába (egy társaságba tartoztunk akkor), de megtorpantam az ajtóban, mert egy döglesztő pasi volt éppen nála: hosszú, sötét, szinte fekete hajú, s rendkívül jóképű. Felsőteste is jól nézett ki, látszott, hogy karban tartja az illető, biztosan gyúr, de teljes egészében nem tudtam szemügyre venni, mert ült. S akkor olyasmit tettem, amin azonnal meg is döbbentem: rögtön kifordultam az irodából, valami olyan szöveggel, hogy nem fontos, majd jövök később. Általában, ha valami jó pasit látok, akkor arra törekszem, hogy a közelébe kerüljek, s ha lehet, akkor bemutassanak bennünket egymásnak. Nem jelent túl sok problémát az ismerkedés, hisz ez a dolog a munkámmal jár (főleg az ilyen srácok esetében), de azért alapjában véve mégsem vagyok olyan tipus, aki bárkit leszólít. Szóval akkor nagy megdöbbenésemre, egyszerűen hátraarcot csináltam és kivonultam.

Pedig semmi különös nem volt abban, hogy ott volt a srác a kolléganőnél. Titkos találka nem lehetett, ez nyilvánvaló volt, hisz a csajszi fiúja is ugyanitt dolgozik, meg különben sem volt semmi furcsa a szituban, hisz jó három méterre ültek egymástól és csak beszélgettek. Amint kint voltam és becsuktam magam mögött az ajtót, s valahogy észhez tértem, azonnal azt kérdeztem magamtól, na most ezt miért csináltad?, s máris kész volt a válasz: ez a pasi olyan jó, hogy vele nem szabad a szívemet fájdítanom! (Utólag, immár tárgyilagosabban szemlélve a dolgokat, azaz őt, elmondhatom: tényleg jóképű, de azért nem egy filmsztár, a teste viszont tényleg szuper.) Valami önvédelmi reakció lehetett ez, s habár az egész csupán egy-két másodperc alatt játszódott le, azonnal tudtam, hogy helyes volt a döntés. Nagyot sóhajtottam tehát, s kissé fájó szívvel visszabandukoltam az íróasztalomhoz.

Elmúlt egy-két hét, közben elérkezett a május, és én nem is gondoltam többet a srácra. Volt egy velem egykorú munkatársam, szigorúan hetero, akit azonban nagyon csíptem, hisz teljesen Kevin Baconra hasonlított (színész: Segítség, apa lettem!, Veszélyes vizeken). Vele barátkoztam. Egy szombat este azután úgy döntött a társaságunk, hogy elruccanunk az egyik menő, de kissé távoli diszkóklubba. Elég jó volt a buli, mindannyian jól éreztük magunkat. Alig voltunk ott vagy fél órát, amikor a legnagyobb megdöbbenésemre egyszercsak az a srác köszöntött ránk. Teljes volt a meglepetésem, hisz szinte már el is felejtettem. A kolléganő bemutatott bennünket egymásnak. Kitérő nem volt az ismerkedés elől, de akkor már nem is akartam menekülni a helyzetből, ha a sors azt akarja, hogy megismerjük egymást, akkor azt akarja, és nincs mit tenni! Kiderült, hogy (mondjuk azt, hogy) Zsoltnak hívják, s tőlem néhány évvel fiatalabb. Sokkal többet nem tudtam meg róla, mert pergett a techno, s alig hallottuk egymást. De ezúttal tetőtől talpig szemügyre vehettem, s mondhatom az alsóteste is nagyon jó volt, nemcsak a felső: szép lábak, s ami a legfontosabb, isteni fenék! Nagyon szimpatikus srác volt, s közvetlen. Ő is ott maradt a társaságunkban, s velünk lejtett egész este. Egyedül volt, nem volt vele barátnő, csak egy-két ismerős. Alig telt el fél óra, s máris úgy viselkedett, mintha évek óta ismernénk egymást. Rendelt sört, amit én nem kértem, mert éppen mást ittam előtte, de azért ragaszkodott hozzá, hogy ha többet nem is, de legalább húzzak egy kortyot az ő üvegéből. Meg is tettem, de persze előtte NEM töröltem le a tenyeremmel az üveg száját, pedig előtte ivott már belőle. S nem tudom miért, de ez volt az a pillanat, amikor kiteljesedett bennem az iránta való szerelmem. Mert már szerettem előtte, szerelem volt ez az első látásra, amikor legelőször megpillantottam, de akkor valami félelem miatt, hogy sohasem kerülhetünk egymáshoz közel, elmenekültem az alkalom elől, s próbáltam elfelejteni őt. A véletlen azonban másként akarta, hisz ezen az estén jól összehaverkodtunk.

Alig telt el néhány nap és ismét találkoztunk "Zsolttal". A munkahelyemen, a kolléganőnél. Már jó ismerősként üdvözöltük egymást. Meglepetésemre ott volt Kevin B-re hasonlító munkatársam is, akivel korábban már megismerkedtek, ugyancsak ott a cégben (K.B. nem volt ott szombaton a diszkóban). Szóba került a szombat este, a zenék, s megtudtam, hogy előtte éppen arról társalogtak, hogy olcsón meg tudnának szerezni néhány felvételt, hamisított válogatás-lemezen. Persze engem is érdekelt a dolog, s felajánlották, hogy valamelyik este eljönnek hozzám, hogy összeírjuk, milyen számok is kellenének. Nem telt el egy hét, amikor csörgött a telefonom, hogy ha nekem is jó, akkor este jönnek. Piával, rágcsálnivalóval vártam őket. Nagyon boldog voltam, hisz két nagyon jó srác jön majd hozzám. A tiszta hetero Kevin B. haverom sem volt nálam előtte még, s most egyszerre jön ezzel a sráccal, akibe fülig belezúgtam! Csodaszépnek láttam az életet! Hülyültünk egész este. Úgy 7 tájban érkeztek, s nálam maradtak majdnem éjfélig. A lakást béreltem, nem voltak háziak, úgyhogy senki sem zavart bennünket. Ittunk, s közben zenét hallgattunk, s írtuk a számok címeit. Közben énekeltünk valamilyen irtózatos idétlen hangon, s nemsokára eszünkbe jutott, hogy magnóra vesszük a produkciónkat. Közben Zsolt elugrott a mellékhelyiségbe, hogy kiengedje a fölösleges sört. Félig nyitva hagyta a vécé ajtót, s így hallatszott, ahogy a vizeletsugara a vécécsészébe érve felbugyog.

"Kevin" haveromnak támad egy jó ötlete: felkapta a magnetofont, kiszaladt a konyhába, megengedte a vízcsapot és felvette, ahogy a lefolyón folyik lefelé a víz. Gyorsan megvolt. Mire Zsolt visszaért, már ismét a szobában ült, s szó nélkül bekapcsolta a magnót. Zsolt nem akart hinni a fülének, elvörösödött, s azt kiabálta, ugyan már!, felvettétek, ahogy pisálok! Csodaszép este volt ez, s emlékszem, hogy Zsolt ekkor szólított először úgy, hogy barátom. S valóban a barátom lett, mégpedig a legjobb. Akkor még nem akartam többet, mint a barátja lenni, hisz azt gondoltam, hogy ennél több nem lehet közöttünk, s már így is boldog voltam, de azután, hogy jobban megismertem, egyre inkább azt éreztem, hogy nem kell a vágyakról túl korán lemondani!

Nagyon boldog voltam azokban a hetekben, megismerkedésünk után, hisz nagyjából egyszerre két új ismerettség révén két új barátot szereztem. Az egyik volt ugye "Zsolt", a másik pedig a Kevin Bacon-fazon, megrögzött hetero, újsüttetű kollégám. Jó volt velük lenni, rengeteget ökörködtünk, röhögtünk. Hétközben is gyakran találkoztunk, beültünk valamelyik kávézóba, vagy csak lófráltunk a városban. Hétvégén pedig leginkább ellátogattunk valamelyik diszkóklubba. Mivel nem akartam többet a barátságnál, úgy gondoltam, hogy nem lesz majd semmi gond, nem okoz problémákat számomra a beteljesülhetetlen szerelem. Igaz, hasonló tapasztalatom addig még nem volt, hisz nem volt korábban olyan barátom, akibe belezúgtam volna. (Leszámítva úgy tízéves koromban az egyik osztálytársamat, de hát akkor még azzal sem voltam tisztában, hogy mi az a furcsa érzés, amit iránta, egy fiú iránt érzek.) Később, egy idő után viszont azt vettem észre magamon, hogy egyre kevésbé érzem jól magam a hétvégi bulikon. "Kevin" kollégám természetesen belevetette magát a nőzésbe, Zsolt pedig el-eltünedezett, s eleinte fogalmam sem volt, hogy hová. A társaságunk néhány másik tagja világosított fel, hogy valószínűleg éppen hetyeg, mert beült a kocsijába egy csajjal, s elhajtottak a közeli sötét parkoló felé. Hát, egy kicsit leforrázott a hír, annak ellenére, hogy azt hazudtam magamnak, hogy nem szeretnék Zsolttól semmit. Nem is volt kedvem aznap este bulizni, csak ültem a söntésnél, s vedeltem a sört. Pedig egyáltalán nem vagyok valami nagy piás.

A következő hét valamelyik estjén az egyik kollégánál kártyapartit tartottunk, voltunk vagy hatan-heten. Folyamatosan ment az ugratás keresztbe-hosszába, s természetesen szóba került a szombat esti kocsikázás is. Az én barátom nagyképűen újságolta, hogy a csaj bele van zúgva. A többiek arra lettek volna kiváncsiak, hogy hogyan férnek el az amúgy nem túl nagy járműben. Ő fölényesen bizonygatta, hogy az ilyesmiben neki már nagy gyakorlata van, számtalan nővel próbálta már a különféle pózokat. Felállt, bal kezével az asztalra támaszkodott, mintha az lenne a kocsi, a jobbját a csípőjére tette, s ütemesen elkezdett mozogni, mintha éppen a kocsi elejére ültetett elképzelt csajt dugná. Aztán pózt váltott, s majd utána még vagy újabb kettőt. Leesett az állam, hogy ennek aztán tényleg van gyakorlata! Mit mondjak?! Szíven ütött a dolog, nem is ment azután a játék, amit azzal magyaráztam a többieknek, hogy nem jönnek a lapok. A kártyatudásommal azon az estén teljesen leszerepeltem. Sok minden szóba került még. Többek között, hogy kinek melyik a kedvenc zenekara, ki a kedvenc énekese. Neki George Michael, mondta. Az buzi, szólt közbe az egyik kolléganő. "Nem, nem hiszem, hogy buzi - mondta ő egy picit furcsán, mint aki nem találja a szavakat ahhoz, amit mondani akar. - Tudjátok, vannak olyanok, akik a nőket is és a férfiakat is szeretik. Azok a… heteroszexuálisok…" Homoszexuálisok, javította ki az egyik társunk, majd beszólt egy másik is, hogy biszexuálisok. Egy pici vita alakult ki ekörül, csak nagyot néztem, hogy ilyen tudatlan e témában a társaság, majd végül én döntöttem el a vitát, hogy biszexuálisok.

Volt már éjfél, amikor abbahagytuk a játékot. Mivel autóbusszal érkeztem -- nem számítottam ugyanis arra, hogy sokáig maradok -- gyalog kellett hazabandukolni a város másik végébe, mert az utolsó járat közben már elment. Ő biciklivel volt, s a legnagyobb megdöbbenésemre, felajánlotta, hogy elkísér. Nagyot néztem, hogy namostakkormiisvan?, hisz ő pontosan a másik irányban lakott. Útközben aztán kinyögte, hogy a barátnőjéhez megy. Erre rögtön elfogott a féltékenység, vagy legalábbis valami olyasmi. Éjfél után? - merült fel bennem mindjárt a kérdés, de jobbnak láttam, ha semmit sem szólok. Ő aztán, amíg bandukoltunk, kérdezés nélkül is beszélni kezdett. Nagyon bele van zúgva a csaj, állandóan a nyakát rágja, neki azonban nem kell. Próbálta már befejezni a kapcsolatot, de a lány sírt, s azt mondta, hogy annyi pénzük lenne, amennyit csak akarna, hisz nagyon gazdagok, de neki nem kell a pénz. "Hidd el, szivesebben mennék most hozzád, s tölteném ott az éjszakát"-mondta. "Hát, akkor gyere hozzám!"- szaladt ki hirtelen a számon, bár azt sem tudtam, hogy mire gondol, de azután sóhajtott egyet és azt mondta, hogy sajnos nem lehet. Így váltunk el a lakásom előtt. Nagyon fáradt voltam már, de egész éjszaka nem tudtam lehunyni a szemem egy pillanatra sem, mert ezer kérdés motoszkált a fejemben, és egyikre sem tudtam a választ.

"Zsolttal" egyre jobb barátok lettünk ezután, ám ez egyben valamiféle kettősség kezdetét is jelentette az életemben. Egyrészt, ugye, próbáltam barátja maradni, miközben egyre nőtt az iránta érzett szerelmem, másodsorban pedig egyre jobban érthetetlenné vált számomra a viselkedése.

A hétvégeken egyre gyakrabban voltak külön útjai a sötét parkoló felé, hétközben viszont nagyon furcsa megjegyzéseket tett. Volt amikor éjjel egykor hívott fel telefonon, s ilyenkor néha másfél órákat is beszélgettünk. Sokszor rapszodikus volt a hangulata, hullámzottak az érzelmei. A hülyéskedésből könnyen csapott át valamiféle "haragszomavilágra"-állapotba. Emlékszem, egyszer azt mondta tanácsként nekem - már nem tudom, hogy minek a kapcsán -, hogy őt nem érdekli az emberek véleménye, gondoljanak bármit, neki a saját boldogsága a fontos, leszarja, hogy mit mondanak rá munkahelyén a társai, úgy él, ahogyan élni akar. Nem tudom a mondatait szó szerint idézni, de abban a pillanatban, amikor lélegzetelakadva hallgattam a telefonkagylón át azokat a szavakat, az volt az érzésem, hogy egy virágnyelven elmondott coming outnak vagyok a fültanúja! Ez a dolog elgondolkodtatott, talán valamiféle reményeket is ébresztett bennem, de nem tudtam, hogy hamisak-e? Próbáltam óvatos lépéseket tenni, de ezen kezdeményezésekre sohasem érkezett visszajelzés. S ez a bizonytalanság, kettősség lassan kezdett felőrölni! Diszkókba már nem jártam, mert egyedül éreztem magam, s ezért különféle kifogásokat találtam ki, hogy miért nem tudok velük menni. Később már nem is hívtak. Zsolt és "Kevin" nélkülem jártak el szórakozni, ketten vagy haverokkal, de ez a helyzet sem tetszett, mert azt éreztem, hogy egyre jobban kiszorulok kettejük életéből. Szóval elég szarul éreztem magam akkoriban.

ed.norton

A történet folytatása a 2. oldalon.